Zsozírisz Jósda LÉLEKTANA, MOTIVÁCIÓI   → A „mindent vagy semmit” és a „legnagyobb győzelem a magunk felett aratott”, jól jellemzik beállítódását. Ha önfegyelemről van szó, akkor a Skorpió ebből többet fog felmutatni, mint az összes többi állat övi jegy. A Skorpió tulajdonképpeni problémája, hogy nehezen tud mértéket tartani, hajlamos a szélsőségekre. Bármit is tesz, azt intenzíven, szenvedélyesen teszi. Elvet mindent, ami átlagos, langyos, normális. Gazdag érzelmi élete van, ami legtöbbször egy sima, nehezen átlátható felszín alatt rejtőzik. Nem teríti ki a kártyáit, hogy a helyzetet ellenőrzése alatt tarthassa. Pedig mélyen vágyik kapcsolatokra és hajlamos azonosulni a szeretett emberrel. Mivel bizalmatlan és szkeptikus, fél az odaadástól, számos válság és belső harc zajlik benne. Ebből adódik az a hajlama, hogy tépelődik és beleássa magát egy témába. A Skorpióból legtöbbször az hiányzik, amit ősbizalomnak neveznek. Idegen számára az az érzés, hogy egyszerűen elfogadja magát úgy, ahogyan van, állandó bűntudattal küzd.


Gyakori gyermekkori élmény nála, hogy a túlságosan nagy elvárásoknak nem tudott megfelelni. Így magyarázható az is, hogy miért vonzódik annyira a válsághelyzetekhez. Valami azt súgja neki, hogy ki kell érdemelnie az életet, és vezekelnie kell mindazért, amit az élet ad neki. Sok Skorpió hordozza magában az önbüntetési hajlamot. Amennyire törekszik a boldogságra, annyira el is tudja taszítani magától, hogy meghaladja az ő saját mértékét. Értelme mondhat mást, de egy belső hang azt súgja: „nem érdemelsz mást”. A Skorpió a legérzékenyebb az élet árnyoldalára, azokra a területekre, amelyekről általában szívesen hallgatunk. Mivel gyakran kiszolgáltatva érzi magát az élet igazságtalanságainak, és gyámoltalanságát hamar megtapasztalta, fontos hajtóerő számára a személyes vagy társadalmi hatalom, hogy ezzel egyfajta biztonságot teremtsen. Olykor egy életen belül a legalantasabb dolgoktól a legnagyobb szellemi, lelki magasságokig átmegy mindenen.

a skorpio tanulási feladata
Megismerni a különbséget a realitás és az elképzelés között
Megtalálni a középutat
Bízni önmagában
Legyőzni a félelmeit

a skorpió analógiái
A Skorpió szimbóluma:
Jelmondata: Halj meg és légy!
Évszaka: Ősz
Minősége: Nőies-befogadó, yin
Stabilitása: Szilárd
Eleme: Víz
Polaritása: Negatív
Uralkodó bolygója: Plútó és Mars
Kulcsszavai: Kötés, rögzítés, kibírni
Kulcsmondata: Birtokollak de engem nem birtokolhatsz.
Foglalkozásai: Minden olyan foglalkozás, amely vonzást jelent a személyes teljesítmény szempontjából, amely kutatói tehetséget, nyomozói készséget igényel, ahol rejtett dolgokat kell feltárni, esetleg okkult témákkal foglalkozni: pszichológus, orvos, biológus, kutató, kém, ügynök, rendőr, természetgyógyász, grafológus, filozófus, teológus, misztikus


Színei: Fekete, vérvörös, méregzöld
Illatai: Érzéki, titokzatos, tömény, fajsúlyos illatok
Ízei: Erős, savas
Formái, alakjai: Erős kontrasztok, szélsőséges, kihívó, rejtett
Növényei: Élősködő növények, húsevők, csábítóan virágzó, intenzív illatú, de gyakran mérgező növények, mohafajták
Fái, bokrai: Tuja, tiszafa, fügefa
Gyümölcsei, zöldségei: Retek, hagyma, füge, áfonya
Virágai:Orchideák, mák, őszi kikerics
Fűszerei: Torma, vizitorma
Gyógynövényei: Fokhagyma, bazsalikom, kerti mák, varjúháj, kálmos, hunyor
Állatai: Ragadozók, skorpió, kígyó, dobermann, keselyű, zebra, denevér
Anyagai: Vas, bőr, kender, humusz, láva
Ásványai, kövei:Onix, sötét gránát, platina, malachit
Tájai: Mocsaras, lápos vidékek, vulkanikus, kráteres tájak, forró források és gejzírek, sűrű dzsungelek


Hobbijai, sportágai:Olvasás, filozófia, ezoteria, küzdősportok, maratoni futás
Közlekedési eszközei: Tengeralattjáró, kétéltű járművek
Lakóstílusa: A berendezés egy mottónak vagy egy felettes eszmének felel meg, a forma fontosabb, mint a kényelem.
Társadalmi formái: Erős titkosszolgálattal rendelkező államok, ideológiai irányultságú állam
Geográfiai vonatkozása: Algéria, Marokkó, Bajorország
Testrészei: Végbél, prosztata, vesemedence, orr, genitáliák
Test tulajdonság/alkat: Markáns arc, széles homlok, sötét haj, sötét szem, sűrű szemöldök, keskeny orr, csontos alkat.
Betegségei: A nemi szervek megbetegedései, kiválasztási szervek zavarai, allergia, kinövések
Problémakezelési mód: Összpontosít a problémára, belemélyed, és végérvényes megoldásra törekszik, ennek kínjait vállalja, az utolsó cseppig kiissza a keserű poharat.
Önvédelmi stratégia: A támadást meg sem várva kis szúrásokkal védekezik; egyre sűrűbb, egyre magasabb feszültségű hallgatásba vonul vissza, majd egyetlen, az ellenfelet megsemmisítő gesztussal válaszol.
Negatív tulajdonságai: Alattomos, bosszúálló, kegyetlen, cinikus, szarkasztikus humorú, sértő (mélyen találó megjegyzések), gyűlölködő, harcos, önpusztító, Zsozírisz Jósda perverz, pusztító, ravasz, szado-mazochista, szélsőséges, szertelen, titkolózó, végletes, veszélyes
Pozitív tulajdonságai: Büszke, erélyes, hűséges, karizmatikus, lényeglátó, mágikus, mély érzésű, rettenthetetlen, szuggesztív, titokzatos, véglegesen megoldó
Szerencsenapja: Kedd
Szerencseszáma: 9
Stílusa: Elbűvölő
Ideális társa: Bika, Bak, Halak, Szűz
Erőssége: Küzdeni tudás, kitartás, becsvágy
Gyengéje: Akaratos, kíméletlen, bizalmatlan
Híres Skorpiók: Erkel Ferenc, Ady Endre, Teleki Sámuel, Paganini, Marie Antoinette, Theodore Roosevelt, Indira Gandhi, Robert Kennedy, Pablo Picasso, Richard Burton, Vivien Leigh, Alain Delon, Kovács Kati, Demi Moore, Leonardo DiCaprio, Julia Roberts

► Vissza az 1. részhez

► Többi Csillagjegy

► Napi-heti-havi Horoszkópok